Valaha volt legnagyobb
Tízes listák a Serie A szűk 130 éves történetéből, a legjobb csapatok, a legnagyobb hatású edzők, a legfaszányosabb befutók és gólok abszolút szubjektív lajstroma, ami egy kicsit olyan, mintha a tartalom bővített változata volna, de közben egyetlen célja, hogy olvasás közben kimond: “Ez mé’?”, illetve “Ez mé’ nem?”.
Genoa (1898–1924)
Nagyapó footballnak hívja a calciót
A calcio születése, a bajnokság kialakulása, illetve lebonyolításának változásai a korszak sztárcsapatán keresztül. A szárnypróbálgatások, illetve az olasz futball – jobbára angol anyanyelvű – első sztárjai. A húszas évek epikus bajnoki címei után egy nagy ugrással az új évezred egy komoly botrányánál bukkanunk elő, főszerepben a virgoncul bundázó nagyfaterral!
Bologna (1924–41)
Tudom, hogy láttál minket!
A Serie A megszületése, a Viareggói Karta és a fasizmus hatása a calcióra az 1930-as években mind fontos elemei az elképesztő sztorikat hozó bolognai uralkodásnak, de mind közül a legnagyobb történethez a hatvanas évekig kell előreszökellnünk. Jön az ötmeccses bajnoki döntő, egy magyar orákulum, fasiszta lokálpatrióta által gründolt arcátlan csalás, és az olasz futball első spareggiója is bekacsint. A végén meg úgy zokogsz, mint egy háborús özvegy.
Torino (1942–49)
Örökké nem eshet!
Egy magyar zseni agyában fogant meg a valaha volt legnagyszerűbb olasz klubcsapat terve. A II. világháború utáni Grande Torino tragikus végkifejletet kapó története nem is lehetne ennél epikusabb. Furcsaság, hogy a szopórollert egy évszázada fáradhatatlanul pörgető klub hiába a Serie A lúzere, a háború utáni Torót mégis közfelkiáltással nevezzük a legnagyszerűbb olasz klubcsapatnak. Együtt pityergünk a piemonti esőben a nagy testvér árnyékából kipislogó bordókkal.
Catenaccio (1950–)
Ha nem 0-0, már nem lehet tökéletes
Az 1950-es években világra jött szörnyszülött rövid taktikaevolúciós trippje után egyből be is mutatkoznak az új pozíció, a libero első sztárjai, méghozzá a korszak két legjelentősebb csapatában, Helenio Herrera Grande Interében, illetve Nereo Rocco AC Milanjában. Az olasz futball Európa csúcsára védekezi magát, de aztán évtizedekre belemihálylik a cinikus rombolásba, a catenaccio pedig taktikai rendszerből játékfelfogássá változik. Na de hogy a “gyengék fegyvere” lenne, azt kikéri magának a retesz két apostola!
Internazionale (1962–68)
Sötét mágiával a vastrónusért
Az Internél mindig minden adott volt, hogy a világ legjobbja legyen, ám ez csak kétszer jött össze. A fejezet középpontjában az 1960-as évek legnagyobb csapata, a Grande Inter áll. Ám nem csak a futballpályán mozogtak jelentős figurák Milánóban, és mivel a történet ragyogó oldalát a catenacciónál kitárgyaljuk, itt inkább a hátország működésére koncentrálok. José Mourinho dicsőséges eljövetele, s ahogy epikus módon a Moratti dinasztia alapítójának, Angelónak az álmát a csemetéje, Massimo váltotta valóra hat röpke évtizeddel később, természetesen nem hiányozhat a fejezet végéről.
Fiorentina (1955–69)
Reneszánsz lábszépségverseny
Az egy négyzetméterre eső művészek és tudósok világcsúcstartójaként Firenzében másként alapítanak futballklubot, így a sikerhez vezető ösvényt is kacskaringós útkereséseket követően találták meg. Az egyik legjelentősebb olasz futballentitás, a méltatlanul háttérbe szorult Fulvio Bernardini, az első olasz BEK-döntő és nemzetközi kupagyőzelem után egészen a valaha volt legszexibb copfig, Roberto Baggióig rugaszkodunk előre a lila ködben.
Cagliari (1969–70)
Minden pásztornak és minden banditának
Szardínia hosszú utat járt be, mire a lepukkant, ósdi börtönszigetből az egyik legsikeresebb régióvá nőtte ki magát, és ennek a folyamatnak a kezdete nem véletlenül esett egybe a szárd futball történelemkönyvének aranyszínű bejegyzésével. Egy venetói és egy lombard figura vitte be az olasz egységbe 1969-ben a varázslatos szépségű szigetet, mi pedig velük együtt kortyolunk egy jó nagyot a sarditá isteni nedűjéből, miközben odakint csak úgy zeng az ég.
Lazio (1974, 2000)
Fegyvere van, veszélyes!
Egy tündéri apafigura és egy a pokol tornácán fogant csapat futballszerelme eredményezte azt a helyzetet, hogy Róma első számú klubja úgy robbant be a Serie A porcelánboltjába, akár egy kanos varacskosdisznó. A története első bajnoki címét szerző Lazio megrontotta az asszonyokat, feldúlta a templomokat, lerabolta a kincseket, aztán visszazuhant a pokolba, ahonnan jött. A fejezetben még azt a figurát is megtaláljuk (nem nehéz amúgy), aki összeköti a ‘74-es bajnokcsapatot a 2000-essel. Ezer fokon izzó öltöző, olasz macsók pisztollyal az oldalukon és egy megingathatatlan szurkolótábor jön az arcodba bele!
Totonero (1979–80)
Egy igazán olaszos botrány
Hogy mitől lesz egy botrány olaszos? Hát attól, hogy egészen kacagtató csetlés-botlás után két wanabe bundakirály nemcsak maga robbantja a bombát a közvélemény előtt, de a végén még meg is ússzák az egészet. Beköszön a calcióba a maffia, gigászok hullanak alá a Serie B-be, aztán megy tovább minden, mintha mi sem történt volna.
Roma (1980–86)
A betarthatatlan ígéret
A kezdetektől, azaz a klub alapításának pillanatától sikerre szánt csapat – szinte – soha nem ért oda, ahova az alapítók szánták, de a Serie A legtöbbszörös ezüstérmesének egyszer majdnem sikerült. A valaha volt legnagyszerűbb AS Romát (szokás szerint) bántóan kevés választotta el az 1980-as évek elején attól, hogy mindent vigyen, és még így is korszakos nagycsapatként ünnepeljük a mai napig. A helyzet az, hogy Volktól Falcaón át Tottiig klasszisok egész sora küzdött óriási futballkoponyákkal együtt, trófeák helyett mégis csak szíveket nyert el. Meglessük, miért.
Verona (1984–85)
Az olasz Millwall a budai kutyavásáron
Fontos kérdés, hogy alakult ki a gazdag északon egy gyakran xenofób, erősen rasszista szélsőjobbos fészek, és az sem mellékes, hogy mit keres egy ilyen város csapatának élén egy milánói komcsi. De a legfontosabb az, hogy milyen okok és tényezők tették lehetővé az olasz futball egyik legkáprázatosabb tündérmeséjét a nyolcvanas évek közepén, amikor is óriásokat csicskított be egy vérbő manó. Váratlanul feltámad a futballromantika, a magasságos Atyaúristen áldja meg érte!
Napoli (1985–91)
Láttam Maradonát, szerelmes vagyok!
Mint amikor egy lepukkant csöves a szakadt gatyájával meg a talpas cigijével egyszer csak megjelenik egy Ferrarival a segge alatt. Hogy lehet valaki, aki azt sem tudja, hol van Nápoly, még a tőzsgyökeres maffiózóknál is nápolyibb? Hogy tud egy csőd szélén táncoló klub átigazolási világcsúcsot döntve prémium kategóriás világklasszist szerződtetni? Mi a különbség a boldog és a boldogtalan Maradona között? Hogy válik egy futballistából isten? A fejezet személyes emlékkel zárul, amelyben elmesélem, milyen egy Napoli–Juve a vendégszektorból. Spoiler: elég szar.
Milan (1986–2015)
Silvio Berlusconi presenta: calcio moderno
A győztesek kiszúrásának feketeöves világbajnoka nemcsak egy több edzőgeneráción átívelő futballprojektet hozott a világra a nyolcvanas évek közepén – nem titkolva a sportsikerekből fakadó politikai karrier szándékát –, hanem két numera között szó szerint létrehozta a Modern Futballt. A Sacchi-Capello-Ancelotti szentháromság fénye ragyogja be a fejezetet, de a főszereplő soha nem lehet más, mint a negyvenfogas mosoly örökös csúcstartója, Don Silvio.
Juventus (1994–98)
Megvirtol a vén szatyor!
A Juventusszal kapcsolatban volt a legnehezebb eldönteni, a csapat melyik korszaka szerepeljen a könyvben, és bár még mindig nem vagyok biztos benne, hogy helyes volt Marcello Lippi csapatát választani, az tényszerűen leszögezhető, hogy az ő Juventusa volt a legjuventusabb Juventusa a Juventus Juventusokban gazdag történetének. A főszereplők között – természetesen korszakos futballistenek mellett – felbukkan egy sportigazgató keresztapa, egy bátor könyvelő és egy beszédes becenevű doki is.
Calciopoli (2004–?)
A 21. század legnagyobb sportcsalása
Kevés olyan dolog van az olasz futball történetében, amiről mindenkinek rendkívül határozott véleménye van, mégis nagyon kevesen ismerik az egyébként szabadon elérhető forrásokból felépülő hiteles történetet. A Calciopoli ilyen, és ez tarthatatlan állapot! A 21. század legdurvább sportcsalását a pontok nem különösebben bonyolult összekötésével, ám bevallott és felvállalt pártossággal leplezem le.
Szintén rajthoz álltak (1900–2020)
Ha még mindig nem volt elég: 1900-tól kezdve évtizedenként egy-egy sztori olyan csapatokról, akik nem kaptak saját fejezetet. Akad köztük egy rakás bajnokcsapat, a könyv ideológiai egyensúlyát biztosító komcsik, frenetikus csatárpárosok, bunda, dopping és még a 21. század két évtizedében is találtam mesélésre érdemes sztorikat.
Az 1900-asok: Óvakodj a piemonti oroszlántól!
Az 1910-esek: Nesztek, vercelli kutyák!
Az 1920-asok: Paleo-huligánok a Szuperliga árnyékában
Az 1930-asok: Quinquennio d’oro (Ötéves aranykor)
Az 1940-esek: Thürmer Gyula szépet mesél
Az 1950-esek: A friuli kalmárok tilosban járnak
Az 1960-asok: Koksz kétpofára
Az 1970-esek: A tollukra kenhették az első veretlenek
Az 1980-asok: A gól istennője ikreket teremt
Az 1990-esek: Sajtszagú dicsőség a maffia árnyékában
A 2000-esek: Te mi a fenét keresel itt, Füles?
A 2010-esek: Szót kér a vidéki kiskirály